Nemzeti összetartozás emlékhely
A történelmi Magyarország Európában egyedülállóan olyan organikus egységet alkotott, melynek egyetlen része sem szakítható el anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék (RECLUS, J. Élisée). A trianoni döntés következtében a minket óvó hegyvonulatokat elcsatolták, nemzeti összetartozás még ma sincs.
A kert részét képező, széttöredezett tektonikai lemezekből álló szobor egy negatív teret, egy kutat formál, mely befogadja a környezetből jövő hatásokat – a levegőt, a napot, a vizet –, így ezek lenyomatai az idő során egységes rend szerint kirajzolódnak a felületen. Ezáltal ez a jelenség a töredezett lemezeket elkezdi összefogni, kifejezve azt, hogy az elemi szabadságvágy, amely bennünk az összetartás vágyát indítja el, a hiányával van jelen.
A választott helyszín nem a város szellemi központjában, a Budai Várban kapott helyet, hanem az alatta fekvő Vérmezőn, amely egykor üresen, fásítatlanul állt és kivégzésekre használták. A parkba kerülő körpad helyet jelöl ki a Budavári Helyőrségi Templom tengelyében, az itt elhelyezendő szobor a töredékesség érzésének erősítése miatt a kör középpontja helyett a templom Kapisztrán-tornya felé kibillen. A süttői mészkőből faragott kút alján megáll az esővíz, amely idővel rajzolatot ad a kőnek. A pad vele harmonizáló színű finombetonból készül, melynek ülőfelületére Reményik Sándor versének lenyomata kerül:
Csak visszatér megint a régihez.
Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
És számon mit se kér, kit se átkoz.
De másként minden régiben marad,
Csak egy darabig sok lesz a friss sír.
A föld valahogy döcög majd tovább,
És lassú erők lemossák a vért.”